2016. március 12., szombat

Megbeszéltük

         Reggel mikor felébredtem, nagyokat ásítva másztam ki az ágyból, s amikor megállapítottam, hogy a szüleim még alszanak, erőt vettem magamon, és elkezdtem pakolni a szobámban. Olyan rendet csináltam, mint még soha. Miután ott végeztem, a lakást kezdtem el takarítani. Nagyon igyekeztem, hogy mire ők felkelnek, megcsináljam a lehető legtöbb házimunkát, hátha úgy majd kisebb büntetésre számíthatok. Tegnap este még szerencsém volt. Amikor hazaértem, már csak anya volt fent, egyedül pedig nem akarta kiszabni a büntetésem. 
– Majd holnap megbeszéljük  mondta. – De remélem tudod, hogy nagyot csalódtam benned.
Én csak csendben álldogáltam a bejárati ajtóban, közben pedig magamat szidtam. 
Megráztam fejem, hogy eltüntessem lelki szemeim előtt a képet, és a konyhába mentem. Ám reggeli készítés közben is, csak azon tudtam gondolkodni, vajon mit fognak kitalálni. Sydney óta nem csináltam semmi rosszat. Maga voltam a megtestesült jóság. Csak nem szabnak ki túl nagy büntetést.
– Ne is próbálkozz – szólalt meg egyszer csak mögöttem apa, én pedig ijedtemben majdnem eldobtam a kezemben levő villákat. Lehunytam szemeimet, mély levegőt vettem, majd egy mosolyt erőltettem az arcomra, és apára néztem. 
– Csináltam reggelit – tettem úgy, mintha az előbbi mondatát meg sem hallottam volna, de ő tudta, hogy ez nem így van. Visszafordultam a konyhapulthoz, elvettem onnan a tányért és az előkészített evőeszközöket, majd újra felé fordulva, az asztalhoz léptem s letettem oda őket. – A kedvencedet.
– Köszönöm, de mint mondtam... 
– Tudom. Csak reménykedem – mosolyogtam rá bátortalanul, mire sóhajtott egyet és leült az asztalhoz, hogy elfogyassza reggelijét. Közben kikészítettem az asztalra azt is, amit anyának csináltam, majd leültem. Végig csendben voltam, de gondolataim csak úgy cikáztak. Csak egyedül van. Olyankor mindig szigorúbb. Anya nemsoká felkel, megbeszéljük, és nem lesz semmi. 
Pár perccel később anya is megjelent. Jó reggelt kívánt, leült az asztalhoz és csendben megreggelizett. Csak szemmel kommunikáltak apával, engem meg az őrületbe kergettek ezzel.
Amint végeztek, elvettem előlük a tányérokat, s gyorsan elmosogattam. Mikor feléjük fordultam, mind a ketten engem néztek.
– Mondd csak, mi volt olyan fontos, hogy ellógtál az iskolából? – tette fel anya az első kérdést. Sóhajtottam.
– Ahogy ti is tudjátok, Maya balesetet szenvedett. Mikor pedig megtudtam, hogy Dorian nem jött iskolába, aggódni kezdtem, ezért rögtön hozzá siettem. Felelőtlenség volt, meg kellett volna várnom az órák végét, tudom. Sajnálom. 
– És egészen este tízig pátyolgatni kellett? Ashton. Dorian nem kisgyerek már. Tud magára vigyázni – Apa megjegyzése feldühített. Hiába, hogy együtt nőttünk fel, s a szüleink barátok voltak, egyáltalán nem ismerték őt. Nem tudhatták, hogy Dorian milyen rosszul tud reagálni arra, ha a családjából baj ér valakit. – Vagy esetleg valami más dolgod is volt? Esetleg valami olyan, mint legutóbb – folytatta cinikusan, mire szemeim elkerekedtek. 
– Egyáltalán nem – mondtam. A francba is. Muszáj felemlegetnie?
– Rendben. Mától kezdve te mosogatsz, mosol, és a kertet is rendbe kell tenned, két héten át. Emellett pedig iskola után egyből haza kell jönnöd. Nincs semmi kifogás. Mikey sem menthet ki – szabta ki a büntetésem anya, én pedig felmordultam. Teljesen egyszerre, szinte ugyanazon mértékű dühvel néztek rám. – Megegyeztünk, amikor elköltöztünk, hogy nem fog megismétlődni a tavalyi év. Ezért még csírájában el kell fojtani a lázadásodat. – Lázadásomat? Miféle lázadásomat? 
– Szóval... tulajdonképpen szobafogságra ítéltek? – méltatlankodtam, ők pedig bólintottak. Ez komoly? Tizenkilenc vagyok, az isten szerelmére! 
Legszívesebben felszólaltam volna, hogy megvédjem magam, de tudtam, hogy semmi haszna nem lenne. Valahol igazuk volt. Na de azért mégis! Szobafogság? 

***

         Éppen a szobám ablakában üldögéltem, amikor csengettek. Egy perccel később pedig apa és Sandra jelentek meg szobám ajtajában. Barátnőmön látszott, hogy egy kicsit meglepte szüleim viselkedése, és tudtam, hogy amint apum magunkra hagy minket, kifaggat. Már, ha itt maradhat.
– Két órát kaptok, mert hétvége van, de Sandra megkérnélek arra, hogy ha lehet, az elkövetkezendő két évben ne nagyon tervezz úgy, hogy Ashton-t is számításba vedd – mondta, majd ott hagyott minket. 
Sandra utánanézett, és amikor megbizonyosodott róla, hogy apa lement anyához, belépett a szobába, becsukta maga mögött az ajtót, ledobta a cuccait s leült az ágyamra.
– Ennyire kiakadtak? – csodálkozott én pedig megvontam vállam. Kénytelen voltam beletörődni, mert ha ellenszegülök, még meg is hosszabbodhat a büntetésem, vagy a telefonom és a laptopom is elveszik. Azt pedig nagyon nem akartam. 
– Attól félnek, hogy ugyanaz lesz, mint Sydney-ben. Csak azért, mert ellógtam a suliból három órát, itthonról meg késtem kettőt. Ki fogom nyíni ezért Ashton-t.
– Vele találkoztál? – lepődött meg barátnőm, én pedig csak legyintettem. – Mindegy is... de ugye tudod, hogy nem ő tehet róla? – mosolyodott el Sandra halványan, én meg visszamosolyogtam rá.
– Tudom. De akkor is.
– Ash, mi a fenét csináltál te Sydney-ben? – tért rá rögtön arra, amire szerintem mindig is kíváncsi volt. Csak most nyílt rá lehetőség, hogy belekérdezzen.
– Már mondtam. Nem az volt eddigi életem legjobb korszaka. Kicsit kifordultam magamból...
– Kicsit? Ha ennyire kiakadtak... – kezdett volna ő maga is kiakadni, de egy kérlelő pillantással belé fojtottam a szót.
– A lényeg, hogy most két hétig nem mehetek sehova sem, ami fergeteges, tekintve, hogy a fiúknak jövőhéten koncertjük lesz, és megígértük, hogy ott leszünk – mondtam, miközben az íróasztalomhoz sétáltam. – Szóval ki kellene találnunk valamit, hogy elmehessek.
Sandra már éppen szólásra nyitotta száját, arcmimikájából pedig láttam, hogy tiltakozni szeretne, amikor megszólalt mellettem a telefonom. Az asztalról felvéve láttam, hogy Luke írt.

Este buli Mikey-nál. Jössz?

– Várható volt – mosolyodtam el, mire barátnőm csak felvonta szemöldökét. 

Szobafogságban vagyok, szóval nem hiszem, hogy menni fog.

Miután megírtam a választ, lenémítottam a telefont, visszatettem az asztalra, és a dvd-imhez mentem. Luke sms-e kicsit jókedvre derített, hiába nem tudtam igen-t mondani a meghívásra. Egyszerűen csak örültem, hogy nem hazudtolta meg magát, és a figyelmeztetések ellenére bulit szervezett Mikey-nál. Csak abban reménykedtem, hogy nem fognak ezen is összeveszni. Tény, hogy többször is előfordult már, de előtte mindig jókedvben teltek a próbák, nem kaptak össze semmin, így nem volt köztük feszültség. Azt pedig főleg nem akartam, hogy pont miattam kapjanak össze. Oké, tegnap Ashton-nak kicsit kiakadtam, és igazából néha már tényleg úgy gondolom, de tudom, hogy Mikey csak nekem akar jót.
– Hahó! Ash! – bökdösött meg Sandra. Észre sem vettem, hogy odajött mellém, annyira elmerültem a gondolataimban.
– Bocs, kicsit elbambultam – mosolyogtam rá.
– Észrevettem – mosolygott rám vissza.
– Egyébként, mi volt tegnap miután én eljöttem? – vontam fel szemöldökömet, ő pedig láttam ahogy fokozatosan elpirult. – Na?
– Semmi. Beszélgettünk egy kicsit, rendeltünk pizzát, aztán pedig hazajöttem.
– Ennyi? Komolyan? – biggyesztettem le ajkaim, mire elnevette magát. Egy rakoncátlan tincsét füle mögé simította, majd az ágyhoz sétált, és lehuppant rá.
– Ugyan, mit vártál? Hogy majd bevallom neki, hogy kedvelem aztán hirtelen rájön, hogy szeret  és összejövünk?
– Hát... nem éppen. Csak, hogy legalább utalsz rá, vagy akár elhívod valahova... – Abban a pillanatban, ahogy befejeztem a mondatot, felpattant az ágyról és elém sietett.
– Na ez az, ami teljesen kizárt! Nem fogok kezdeményezni.
– Ugyan már, Sandra! Mi bajod lehetne?
– Mondjuk visszautasít, és elbujdoshatok még a barátaim elől is, életem hátralevő részében. Egyébként nem fogom tálcán nyújtani magam, egyetlen pasinak sem. Soha az életben. Még Dorian
-nek sem! – Ritkán fordult elő, hogy így parádézott, de sosem zavart. Ellenben az sokkal inkább, amit
ilyenkor gondolkodás nélkül, ahogy az eszébe jutott kimondott. Imádtam és utáltam is érte egyben, de nem hibáztathattam. Amint rájött pontosan ezzel mit is mondott, a szája elé kapta a kezét. – A franc! Ashton, sajnálom! Tudod, hogy nem úgy értettem...
– Semmi gond, hiszen igazad van. Én is megjártam – vontam meg vállam, ő meg elhúzta száját, majd hirtelen mégis elmosolyodott. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy felvillant egy villanykörte a feje felett...
– Egyébként, te csak meg se szólalj. Te sem teszel valami sokat azért, hogy közelebb kerülj ahhoz a sráchoz, aki tetszik neked... – vigyorgott.
– Mi? Miről beszélsz? – néztem rá értetlenül, ő pedig legyintett.
– Hagyjuk. Majd rájössz – mellém lépett, s a dvd-imet kezdte nézegetni. Párat ki is válogatott, s felém tartotta őket. – Inkább nézzünk meg, valami jó filmet. Oké? – kérdezte, én pedig bólintottam. – Válassz!

***

         Amint Sandra hazament, anya pedig dolgozni, apa feljött hozzám, és biztosított róla, hogy nem lesz több ilyen az elkövetkezendő két hétben. Egy konkrét szónoklatot tartott arról, amit gondol, én pedig csak összeszorított ajkakkal bólogattam. Ekkor győződtem meg róla véglegesen, hogy biztosan nem tudnám rávenni őket arra, hogy elengedjenek Mikey-ékkal.
Vacsora után visszamentem a szobámba, és nem is terveztem elhagyni azt egy jó darabig, amiben a leckém, és Luke sms-ei segítettek.

Kár, hogy nem jöttél el. Meddig szól a büntetés?

Az íróasztalom fiókjába dobtam a füzeteimet, mikor a telefonom pittyegett. Gyorsan előkerestem a töltőmet, s csak azután válaszoltam Luke-nak.

Ennyire unalmas az a buli, hogy velem sms-ezel, ahelyett, hogy kiélveznéd? Egyébként két hétre. Suli után sem mehetek sehova, szóval a próbák és a jövőheti koncert is kilőve.

Percekig vártam válaszát, de mikor úgy hittem, hogy mégiscsak a buli mellett döntött, a könyveimhez mentem, levettem a polcról az egyik kedvencemet, és bedőltem vele az ágyba. Még csak a könyv negyedénél tartottam, amikor valami vibráló hangot hallottam. Egy ideig kerestem a hang forrását, de az elhallgatott. Másodpercekkel később pedig újra hallható volt. Ekkor jöttem rá, hogy a telefonom az, amit még mikor itt volt, lehalkítottam.
Leraktam az ágyam mellett levő éjjeliszekrényre a könyvet, s a telefonomhoz siettem.

Hé, ennyire nem akarsz velem beszélgetni? Ash, ne okozz csalódást. Ha nem veszed fel, egész éjszaka zaklatni foglak!

Megforgattam szemeimet, s elvigyorodtam, miközben a választ írtam.

Nocsak-nocsak. Luke Hemmings nem képes elviselni, ha nem ugrik minden egyes lány már a legelső szavára?

Alig küldtem el az üzenetet,  már érkezett is a következő. Meglepődtem, hogy ilyen gyorsan reagált, de amikor láttam, hogy csak a mobilszolgáltató volt, máris rosszabb kedvem lett. Tudtam, hogy hamarosan le fog fogyni az összes pénz a kártyámról, ezért gyorsan írtam egy újabb sms-t.
Luke csak valamivel később reagált.

Pár perc, és ott vagyok a házatoknál.

Pár percig csak bámultam a telefon képernyőjét. Azt hittem káprázik a szemem. Luke idejön? Ilyenkor? Apáék tuti ki fogják nyírni. Aztán pedig engem is. Azt fogják hinni, hogy miatta késtem annyit tegnap, és azt, hogy hazudtam nekik, ami tulajdonképpen igaz is... csak nem pont úgy, és nem pont miatta. Márpedig ők úgy gondolnák.
Amint észhez kaptam, gyorsan kikaptam a szekrényemből egy farmert, és egy pulóvert, majd amint felvettem őket, bebújtam a papucsomba, kezembe kaptam a telefont s az ajtóhoz léptem. Próbáltam hallgatózni, hogy vajon apa ébren van-e még, de semmit sem hallottam, így lassan kinyitottam az ajtót.
Már majdnem a lépcsőnél jártam, amikor megláttam, hogy fény szűrődik ki apáék szobájának ajtaján. Ijedtemben majdnem visszafordultam, de már így is elég ideig várattam Luke-ot. Éreztem, ahogy a fülemben dobog a vér. A fejem lüktetett. Ha most lebukok, kizárt dolog, hogy az elkövetkező egy évben bárhova is elengedjenek.
Mély levegőt vettem, s amint egy kicsit lenyugtattam magam, gyorsan a lépcsőhöz mentem, majd lesiettem a bejárati ajtóhoz. Még szerencse, hogy sehol sem recseg a parketta.
A bejárati ajtón kilépve, a lehető leghalkabban és leggyorsabban bezártam azt, abban a pillanatban pedig valaki megkocogtatta a vállam. Azonnal megfordultam. Először megnyugodtam, ahogy Luke-ot megpillantottam, majd a harag lett úrrá rajtam.
– Te idióta! Már azt hittem, lebuktam! – kiabáltam fojtott hangon, közben pedig a mellkasát ütlegeltem. – Mondd normális vagy te? Ilyen későn, ráadásul mikor szobafogságban vagyok kijelented, hogy jössz, majd amikor ideállítasz halálra rémítesz?! – vigyora egyre szélesebb lett, majd elkapta kezeimet.
– Nyugi már. Ha így haladsz, te fogod lebuktatni saját magad! – Igaza volt. Sóhajtottam, ő pedig mikor látta rajtam, hogy már nem akarom őt ütlegelni, elengedte a kezeimet.
– Mondd, miért jöttél? – néztem rá, de rettentően zavart, hogy majdnem egy fejjel magasabb nálam, így fogtam magam, s leültem a veranda lépcsőjére. Szó nélkül követett.
– Öhm... Beszélgetni? – vonta fel szemöldökét, én pedig eltátottam a számat. – Most mi az? Azt írtad le fog menni a pénz a kártyádról. Szóval... gondoltam idejövök.
– Komolyan? Luke. Ez kedves, meg minden, de te nem éppen bulizni voltál? Ráért volna holnap... Ó. Öhm... hétfőn suliban is. Nem? – értetlenkedtem, ő pedig megrázta fejét. – Jut eszembe. Ráadásul a bulit, te magad szervezted!
– Miből gondolod?
– Amikor Karen mondta, hogy nem lesznek a hétvégén, és ne rendezzetek semmi bulit, te voltál az, akinek teljesen lerítt az arcáról, hogy már pedig bulizni fogtok.
– Aljas rágalom! – tiltakozott, s megpróbált sértetten nézni rám, de mikor tekintetünk találkozott elmosolyodott. – Jó, igaz. Gondoltam rá, de ez most Calum volt – mondta én pedig megforgattam szemeimet. – Ne forgasd annyit, mert fennakadnak.
– Hát persze! Kizárólag ti ketten lehettek ilyen agyamentek! – hagytam figyelmen kívül legutolsó megjegyzését, de hirtelen nyomasztó csend telepedett ránk, és Luke-ra nézve láttam, hogy maga elé néz, s közben ajkát harapdálta. Úgylátszik ezúttal tényleg megbántottam egy kicsit. – Luke...
– Nem szeretem, hogy az emberek csak ennyit látnak belőlem. Nem csak egy agyament bulizós tinédzser vagyok, és nem várom azt, hogy a csajok már az első szavamra ugorjanak... – sóhajtott. – Tudom, hogy okkal van ez. Tényleg sokat bulizok és sokat csajozok, de változtatni akarok ezen...
– Luke... – Egyfolytában csak a nevét mondogatva kezdtem egyre idiótábban érezni magam. Az ujjaimat tördeltem.
 – Ne csináld. Nem tesz jót – fogta meg kezemet, s mikor ránéztem, halványan elmosolyodott. – Ashton... Eljönnél velem valamikor... valahova? – felvont szemöldökkel néztem rá, mire elengedte kezemet s megrázta fejét. –  Jó, hagyjuk...
– Nem! – vágtam rá azonnal, ő pedig újra rám nézett. – Konkrétabban egy kicsit...? – biztattam.  Látta rajtam, hogy mit akarok, ezért megadóan felnevetett.
– Randiznál velem? – Ajkamba haraptam, hogy elfojtsam mosolyomat, de nem is kellett sokáig erőlködnöm. Egy pillanattal később, anya jelent meg előttünk.
– Luke. Kérlek menj most haza – szólalt meg ellentmondást nem tűrő hangon, Luke pedig szép lassan felállt, és sűrű bocsánatok közepette elment.
Anya csak ekkor nézett rám. Szemei dühösen csillogtak, ajkát pedig összepréselte. Vagy csak túl fáradt volt, vagy már oly módon feldühítettem, hogy jobbnak látta abban a pillanatban nem beszélni velem, én pedig az alkalmat kihasználva gyorsan felálltam, és besiettem a házba.

2 megjegyzés:

  1. Uram Isten! *o* Szóhoz sem jutok...

    Most találtam rá a blogodra, de máris elolvastam az eddigi részeket. Annyira tetszik a történet! Kegyetlen jól fogalmazol, és annyira egyedi ez az egész blog! Imádom, úgy ahogy van! *---* Itt is van egy rendszeres olvasó, aki izgatottan várja a folytatást! ;)

    Ölel,
    Raven :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm a dicsérő szavakat. Igyekszem :) Örülök neki, hogy elnyerte tetszésedet. Köszönöm a feliratkozást! :)
      A következő rész, jövőhéten érkezik.. :D

      Ölel,
      Marceline

      Törlés

Lélekszámláló